IV. Országos Szőlész - Borász Konferencia

A plenáris ülésen egy olasz prof egy igencsak érdekes előadást tartott, majd írok külön erről is, viszont a legnagyobb élmény ott volt, ahol véletlen sem vártam. Megnyitók. Rektor, HNT elnök, Bor Akadémia elnök, Junibor elnök. Mindenki szépen hozta a kötelezőt. Aztán jött Nyitrainé Sárdy Diána, aki a Szőlész-borász tanszéket vezeti, meg dékán is, meg az egész „Kertészetit igazgatja”, szóval olyan, mint az én időmben a rektor volt. Az, hogy kedves és szépen fogalmazott megnyitót mondott, az nem lepett meg, mert bár idáig még nem is láttam soha, de ezen a szinten ezt már elvárja az ember. Aztán mondta, hogy Márai Sándor írásával zárná a megnyitó beszédét és felolvasta a nagy író alábbi sorait. Ha „csak” felolvasta volna, az is szép lett volna, de a nagyon szép hangon nagyon szépen előadott felolvasás inkább egy magával ragadó előadás volt. Demagóg vagyok és elszántan hiszem, hogy Márait ilyen szépen még nem adtak elő.

Kedves Olvasó, Tisztelt Borbarát! Ha idáig jutottál, olvasd el lassan Márai sorait, tényleg szép!

„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált."

Bónusz trekk: Márai Sándor 1941-ben írta a fenti sorokat. Amúgy tart még az írás, majd idézek még belőle. A 41 éves író, aki akkor már az Akadémia levelező tagja volt, biztosan nem gondolta, hogy a valóság mennyire más lesz majd. 48 évesen elhagyta az országot – nem jódolgában – majd sok sok hánykolódás után 89 éves korában, Amerika túlpartján, betegen, magányosan és szegényen fogott egy pisztolyt és agyonlőtte magát. Hiába lett 1945-ben az Akadémia rendes tagja, hiába írt mesterműveket, nálunk nem adták ki a könyveit és még tudomást sem vettek róla. Hamvait az óceán vizébe szórták.