Isten Éltessen Sokáig Bock József!

2022. június 23.

Szerintem, ha random megkérdeznék 100 embert, hogy ki ma a legnagyobb borász kis hazánkban, akkor 90 rávágná, hogy Bock. Tízen pedig némi gondolkodás után csendesen – mert Márai is megmondta, hogy a borról csendesen kell beszélni – kimondanák, hogy Bock József. Ez egy ilyen dolog, nem hízelgésből írom.

Bock József éppen negyedszázada már 1997-ben lett az év borásza, hivatalosan az „Év Bortermelője Magyarországon”. Megnyert mindent, amit lehetett, nem sorolom, nehéz is lenne. Ami kétségtelen, hogy egyike annak a nagyon kevés embernek, aki már az előző rendszerben belevágtak és a rendszerváltás után létrehozták a valódi minőségi borkészítést, ami korábban csak nyomokban volt kimutatható. Egyike annak a még kevesebb embernek, akik Villányt a világ bortermő helyeinek az élvonalába vitték. Nem véletlen, hogy Villány olyannyira kiemelkedett a ’90-es évek elején, hogy az első 7 évben, 1991-1997 között a hétből 4 évben villányi borász lett az év bortermelője.

Az, hogy ha a Bock pincészet benevez egy bort egy londoni borversenyre és az 90 fölötti pontot kap, az már szinte természetes. Jók a londoni borversenyek, meg értenek is hozzá, de az igazi „virtigli borbuzik” csak a franciákban bíznak. Nekik bőven elég a Chardonnay du Monde, meg a Les Citadelles du Vin.
Szóval március közepén a Citadelles du Vin borversenyen a Bock pincészetnek egy arany- és egy ezüstérmet ítéltek. Ez nagyon nem semmi, pláne annak a fényében, hogy ezen a borversenyen, amelyik kétségtelenül a világ egyik, ha nem a legtekintélyesebbje, egyedül a Bock pincészet nyert aranyat a magyar borászatok közül.
Ha oda jutok, írok majd erről a borról, asszem lesz mit.

Viszont Bock József 74 éves lett, és a születésnapja előtt beköszöntünk hozzá Daoda Zoltánnal (a képen balra) az AGRO.bio szakmai igazgatójával, hogy gratuláljunk a mesternek és szívből kívánjunk neki nagyon sok boldog születésnapot. Beszélgettünk egy kicsit az életről, a borokról és a szőlőről, majd Józsi megmutatta a Chardonnay borát. Eddig úgy gondoltam, hogy Villány a nagy vörösborok vidéke, viszont Chardonnay mániás vagyok és ettől a borától feldobtam az agyam. Elnézést, nem vagyok Márai, nem tudom szebben leírni, hogy az a bor mennyire… Ami biztos, ebből még innom kell és erről még írnom kell…

Végezetül itt is nagyon jó egészséget és sok szép szüretet kívánok a nagyon szeretett és nagyon tisztelt Bock Józsefnek.



« Vissza